ŐSROBBANÁS AZ UNIVERZUM KELETKEZÉSE ?

Mi történt 15 milliárd évvel ezelőtt ?

teremtes.jpg

Teremtődésünk sztorija

 
Az embereket a természetről szerzett ismeretek gyarapodásával egyre jobban érdeklik azok a kérdések, amelyek a keletkezéssel, fejlődéssel és elmúlással kapcsolatosak. Alapvetően erre ma két válasz van:
-          a vallások szerint egy természetfeletti lény teremtette a természetet, és egyszer meg is szünteti, a lélek megmaradása mellett,
-          a tudomány szerint az ősrobbanással jött létre a világegyetem anyaga, és azóta folyamatosan fejlődik. Az elmúlást az jelentheti, ha a tágulás visszafordul, és az ősrobbanás fordítottja játszódik le.
Sem a teológusok, sem a kozmológusok által képviselt elmélet nem ad választ arra, hogy mi volt a teremtődés előtt, és mi lesz az elmúlás után.
A világegyetem jelenségeinek tulajdonságait kezdjük érteni, de semmit nem tudunk azok okáról és céljáról ! A teremtéssel kapcsolatban a legfontosabb kérdés: véletlenül jött létre olyan univerzum, amelyben az anyag fejlődése elvezetett a legbonyolultabb szervezethez, vagy eleve azzal a céllal jött létre, hogy évmilliárdokkal később kialakuljon a gondolkodó élőlény ?
Úgy tűnik, hogy a világegyetem fejlődését magyarázni tudjuk, de a keletkezésével kapcsolatban semmit nem tudunk !
 
Az anyag valódi mibenléte
 
Az anyag tulajdonságairól nagyon sokat tudunk és nagyon keveset !
A hitbeli test-lélek, valamint az arisztotelészi föld-levegő-tűz-víz elmélettől eljutottunk oda, hogy több száz elemi részecskét ismerünk, amelyekből mai ismeretünk szerint felépül az univerzum. Nemcsak a tulajdonságaikat ismerjük, hanem az ősrobbanás elmélete megmagyarázza a keletkezésüket, a hőmérséklet csökkenésével együtt járó átalakulásukat. A relativitáselméletből tudjuk, hogy az anyag két megjelenési formája a tömeg és az energia, amelyek egymásba átalakulhatnak. A fizika kimutatta, hogy a tömeggel bíró részecskékhez tartoznak azonos nagyságú antirészecskék, amik csak az elektromos töltésben különböznek.
 
Van egy szép elméletünk arra, hogy az egész univerzum kb. 13,6 milliárd évvel ezelőtt egy atommagnyi térrészbe volt összezsúfolva, és ennek szétrobbanása után logikusan fejlődött az anyag egészen a gondolkodó élőlény kialakulásáig.
 
Mi az, amit nem tudunk magyarázni ?
-          Mitől lesz tömege egy részecskének ? Mi változik, amikor a tömeg energiává változik, vagy fordítva ?
-          Mitől lesz elektromos töltése ? Mi szabja meg, hogy valami pozitív vagy negatív töltésű lesz ?
-          Mi okozza az anyagi részecskék közötti kölcsönhatásokat, erőket ? Milyen mechanizmus működik a gravitációs vonzásnál, az elektromágneses erőnél, a magerőknél, az elemi részek egymásba történő átalakításánál ?
-          Mi az oka annak, hogy az anyagi részecskék csak meghatározott tömegűek és energiájúak lehetnek, nem pedig bármilyenek ?
-          Az ősrobbanás elmélete szerint a kezdetben meglévő hőmérsékleti sugárzásból ugyanannyi anyagnak kellett keletkezni, mint antianyagnak. Ez azt jelenti, hogy van olyan része az Univerzumnak, ami antianyagból áll ? Miért vált szét a kétféle anyag ?
-          Minél több energiát (hőt) közlünk egy elemi részecskével, annál kisebb alkotórészére tudjuk bontani. Meddig folytatható ez ?
 
A térrel kapcsolatos kérdések
 
A tér az, amiről mindenki azt hiszi, hogy tökéletesen ismeri, pedig még az sem biztos, hogy egyáltalán létezik ! Beszélünk különböző dimenziókról, görbült térről, stb., pedig mi csak a számunkra természetes háromdimenziós teret ismerjük.
 
Néhány fontos kérdés:
-          Van-e tér anyag nélkül ? Az ősrobbanáskor gyorsan táguló anyag hová tágult ?
-          A táguló Univerzum maga a tér ?
-          A tér egy adott pontja lehet egyszerre több univerzum része ?
-          Időben változik-e a tér nagysága ? Ha igen, kérdés, hogy hogyan: 1 m3-ből 2 m3 lesz, vagy továbbra is 1 m3 marad, de az 1 m hosszúság nő meg ?
-          Komolyan lehet-e venni a háromtól eltérő dimenziót a tér vizsgálatánál ?
 
 
Idő
 
Régebben mindenki természetesnek tartotta, hogy az idő mindig és mindenhol egyforma gyorsan telik. A relativitáselmélet kiderítette, hogy az idő nem abszolút, az óra helyváltozásának sebességétől és a gravitációs tértől függ.
Kérdések:
-          Időben is állandó a fénysebesség ? Ha nem, lassult vagy gyorsult az ősrobbanás óta ?
-          Lehet-e az időt a téridő negyedik dimenziójának tekinteni ?
-          Az idő objektíve létezik, vagy csak az érzékszerveink szerint ?
 
Ezekre lehet válaszolni a keletkezés megmagyarázása nélkül ?
 
Kezdet vagy teremtődés ?
 
Az ősrobbanás elmélete egyre jobban meg tudja magyarázni az univerzum fejlődését az elmúlt 13,6 milliárd évben, de nem tud semmit sem mondani arra, hogy mi volt a nulladik másodpercben. Az elmélet szerint olyan állapot volt, amiben az ismert természettörvények nem igazak. Nem volt idő, nem volt tér, és végtelen nagy volt az anyagsűrűség.
 
Az biztos, hogy ha isteni teremtés történt, akkor az ebben a pillanatban lehetett !
 
Nem véletlen, hogy a kezdeti feltételekkel a legnagyobb tudósok sem boldogulnak. Materialista alapon nem lehet megmagyarázni a teremtődést, mert azt kellene bizonyítani, hogy a világ a semmiből lett !
 
Nyilvánvaló, hogy az univerzumot kitöltő anyag objektív valóság és megfigyelhető mindenki számára, aki valamilyen szinten érzékelni tud. A megfigyelés alapján az anyag által elfoglalt űrt nevezzük térnek, az anyag változásának folyamatát pedig időnek. Az anyag változása azt jelenti, hogy vagy mindig is létezett, vagy valamikor és valamiből teremtődött. Ha teremtődött, kérdés, hogy ki teremtette és milyen célból ? Ilyen alapon az ősrobbanás nyilván nem teremtődés, hiszen akkor az anyag csak egy kis térrészből elkezdett nagyobb térrészre kiterjedni. Az is nyilvánvaló, hogy „idő” csak akkor van, amikor az anyagnál valamilyen változás tapasztalható. Ha nincs változás, nincs idő sem. Ez volt a helyzet az ősrobbanás előtt.
 
A környezetünkben mindenfelé ugyanazt az anyagot (fotonok, elemi részecskék, atomok, molekulák) észleljük, tehát úgy tűnik, hogy a fejlődés csak abba az irányba vezethet, amelynek végén létrejön az élet. Ha van ettől eltérő anyagfejlődés is, az nem érintkezik a mi világunkkal, tehát számunkra érzékelhetetlen.
Kérdés persze, hogy az élő anyag annyira kitüntetett-e az élettelenhez képest, hogy cél lehetett az anyagfejlődés során, vagy csak egy véletlen mellékterméke a fejlődésnek ? Világos, hogy ha az univerzum fejlődése az élő anyag létrejöttének érdekében történt, akkor ez a fejlődés előre megtervezett, és valaki elindította. Ebben az esetben tudomásul kell venni az isteni akaratot, és nem kell kutatni a kezdetet.
 
Az isteni teremtésen kívül csak egy lehetőség van a világegyetem létezésére: azt a tudatunk hozza létre ! Ha az univerzum a tudatunkban létezik, a mindenkori állapota az élet kollektív tudatának megfelelő: az ismereteink előrehaladásával fejlődik.
 
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 12
Heti: 47
Havi: 189
Össz.: 97 062

Látogatottság növelés
Oldal: Teremtődtünk ?
ŐSROBBANÁS AZ UNIVERZUM KELETKEZÉSE ? - © 2008 - 2024 - osrobbanas.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »